Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a közigazgatási bíróságoknak kell érvényesítenie a közjó szempontjait - akár az állam alárendelésével is.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn egy könyvbemutatón leszögezte: az állam nem állhat „egymás hegyén-hátán létező érték nélküli intézménydzsungelből”. Az emberek és intézményeik gyarlók, ezért a politikus szerint a közjó szempontjait érvényesítő közigazgatási bíróságokra van szükség.
A közigazgatási bíróságok a munkaügyi bíróságokhoz hasonló különbíróságokká válhatnak. Az intézmények munkájának lényege a közjó védelme lenne, tehát az államot is alárendelné egy magasabb szempontnak, a közjónak, a nemzeti érdeknek - magyarázta Navracsics Tibor.
Navracsics emlékeztetett: a közigazgatási bíróságokat az 1949-es kommunista hatalomátvétel során szüntette meg. Az intézmények újbóli megjelenése két évtizede hatalmas eredmény volt - tette hozzá.